Blog

Milyenek Ursula von der Leyen esélyei az Európai Bizottság elnökségének újbóli betöltésére?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, határozottan megerősítette, hogy a következő ciklusban is szeretné betölteni az elnöki pozíciót. Von der Leyen rámutatott, hogy a világ ma teljesen más, mint 2019-ben volt, és az elmúlt öt évben sok mindenen mentek keresztül, ami megerősítette…

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, határozottan megerősítette, hogy a következő ciklusban is szeretné betölteni az elnöki pozíciót. Von der Leyen rámutatott, hogy a világ ma teljesen más, mint 2019-ben volt, és az elmúlt öt évben sok mindenen mentek keresztül, ami megerősítette Európa iránti elkötelezettségét és tapasztalatát az Európa által elérhető lehetőségek terén és készek érzi magát, hogy ezúttal még nagyobb lendülettel induljon neki az újbóli elnökségnek – erről számol be az Euronews.

Az Európai Bizottság elnökének kinevezése az uniós vezetők döntése alapján történik az európai választások eredményeinek figyelembevételével, ami azt jelenti, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt élvez előnyt a végrehajtó testület vezetőjének kiválasztása során. Ennek értelmében elsősorban a parlamenti választások eredménye befolyásolja, hogy ki lesz a Bizottság elnöke.

Von der Leyen első mandátuma során szoros kapcsolatot ápolt az uniós vezetőkkel, amelyek most támogatják újabb ciklusára való jelölését. Első ciklusában elért eredményeit és határozott vezetését széles körben elismerték a képviselők, ami hozzásegíti az elnökség újbóli betöltéséhez. Az elnök az elmúlt években szembenézett a COVID-19 járvánnyal; az orosz-ukrán háborúval; az energia-, a megélhetési és a migránsválsággal; a zöld energiaátmenettel; Kína felemelkedéséével és a mesterséges intelligencia megjelenése okozta kihívásokkal.

Mindezek ellenére a Parlamentben von der Leyen kinevezése kihívásokkal járhat, mivel az 5 évvel ezelőtti választásokkor is csak szűk többséggel nyert, a válságokra adott bizottsági válaszok pedig sok esetben vitatottak voltak.

 

Az Európai Parlament képviselőcsoportjainak megoszlása

 eperoviszonyok.png

Forrás: Euronews

Von der Leyennel tehát nem mindenki elégedett sem az Európai Parlamentben, sem az Uniós más döntéshozó szerveiben. Ezt mutatja az is, hogy a Politico hosszú cikkben vette sorra a német elnök helyett szóba jöhető esetleges jelölteket a Bizottság élére.

Bár von der Leyen továbbra is erősen esélyesnek tűnik, más jelöltek is szóba jöhetnek, mint Mario Draghi, az egykori olasz miniszterelnök és az Európai Központi Bank (EKB) volt elnöke, aki többször töltött be nemzetközi vezetői szerepet. Az Unió más intézményeinek vezetői is esélyesek lehetnek, mint Roberta Metsola, az Európai Parlament vezetője, vagy Christine Lagarde az EKB jelenlegi elnöke. További alternatívaként említi a Politico Klaus Iohannis, román államfőt, Andrej Plenković, horvát miniszterelnököt vagy Thierry Breton volt francia minisztert.

Akár von der Leyen marad a Bizottság elnöke, akár nem, az Európai Tanács és az Európai Parlament új politikai prioritásai, valamint az új biztosok új napirendet hoznak.

Olyan külső tényezők, mint az ukrajnai háború, az izraeli-gázai konfliktus, a zöld átmenet és a gazdasági kihívások - különösen az EU költségvetését érintő kihívások - nagy szerepet játszanak az új elnök megválasztásában, hiszen a következő évek megpróbáltatásait is ezek a kérdések jelentik majd. Mivel a Bizottság nagy hatással van az Európai Uniós politikák és intézkedések alakítására és végrehajtására, így az idei uniós parlamenti választások és a Bizottság elnöksége nagyban befolyásolják, hogy az imént említett kérdésekben milyen irányt vesz az EU. Ez a politikai vonal pedig kihat majd a tagállamok politikájára és az Unió nemzetközi térben betöltött szerepére is.

Szemlézte: Pál Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon